
Az én személyes utam a funkcionális medicinához egy saját egészségügyi kihíváson keresztül vezetett.
Amikor az első várandósságom vetéléssel megszakadt, akkor kiderült, hogy pajzsmirigy horonpótlást szükséges szednem, hogy a következő várandósságommal ne történjem meg. Akkor nem sokat gondolkodtam a helyzeten, hiszen a fókusz ott volt, hogy gyerekeket szeretnénk. Utána meg is születtet kislányunk, Eszti. Amikor a kisfiamat vártuk és mentem a szokásos endokrinológiai vizsgálatra, akkor már azt a diagnózist kaptam, hogy Hashimoto autoimmun betegségem van.
14 hónap korkülönbséggel meg is születtet Andris. Két kisgyerekkel nem is volt időm ezzel a helyzettel foglalkozni.
Kimerült voltam, igen néha alig tudtam magam egyik szobából a másikba vonszolni
hullott a hajam
levertség lett rajtam urrá, valahogy a híresen nagy életkedvem nosztalgiává vált
hideg intoleranciám lett, igen egyszerűen télen nem tudtam magamra venni annyi ruhát, hogy ne fázzak,
az emésztésem felborult, ételintoleranciák alakultak ki.
Sokáig azt gondoltam, hogy két ilyen kicsi gyerek mellett a fáradtság az agyamra ment….:)
Aztán amikor 25 mg-os letroxról 3 év alatt 100mg-os pótlásra jutottam, akkor azt mondtam, hogy ezen a lejtőn meg kell állnom. Meg akarok állni.